Magyarországon bárkiből lehet terhelt - okkal, vagy ok nélkül | LETÖLTENDŐ
Manage episode 463362809 series 3642416
Letöltendő:
Vendég: Ragány Zoltán ügyvéd, bűnügyi szakjogász, egyetemi mesteroktató
Felmérés
A megkérdezettek háromnegyede nincs tisztában azzal, milyen jogai vannak, ha esetleg letartóztatnánk, házkutatást tartanának nála vagy gyanúsítottként beidéznék egy bűncselekmény kapcsán – mutat rá a Ragány Ügyvédi Iroda és az Opinio piackutató közös felmérése. A kutatás résztvevői szerint a lakosság jogismeretét leginkább iskolai oktatással, ingyenes ismeretterjesztő kurzusokkal, jogi témájú tévé- és rádióműsorokkal, illetve cikkekkel lehetne látványosan javítani.
A kutatás szerint 10-ből 4 (43 százalék) válaszadó csupán hallomásból, ismerősöktől vagy filmekből szerzett egy-két információt, de nem biztos benne, hogy helytállóak az ismeretei. A megkérdezettek alig negyede (24 százalék) gondolja úgy, hogy teljesen tisztában lenne a jogaival, ha hasonló helyzetbe kerülne.
Az életkor és az iskolai végzettség nagyban befolyásolja, hogy miként mérik fel az emberek az ilyen jellegű tudásukat. Míg a nyolc osztályt végzettek (36 százalék) és a tinédzserek (16–19 év, 29 százalék) a legmagabiztosabbak a jogi felkészültségüket illetően, addig a diplomások (19 százalék) és a 40–59 év közöttiek (20–24 százalék) tartják magukat a legkevésbé felkészültnek, ha eljárnának velük szemben a hatóságok.
Amennyiben meggyanúsítanák az illetékes szervek, a magyarok döntő többségének (69 százalék) nincs elérhetősége olyan ügyvédhez, akihez fordulhatna. Ez különösen igaz a községekben élőkre (75 százalék) és az általános iskolai végzettségűekre (76 százalék). Csak minden tizedik válaszadónak (9 százalék) van saját ügyvédje, és alig negyedük (23 százalék) ismer jogi szakértőt, akit felhívhatna ilyen helyzetben.
Tízből kilenc válaszadó szerint egy tárgyalás kimenetelében kulcsfontosságú lehet, hogy tapasztalt védő képviselje a gyanúsítottat, hiszen ezen múlhat, hogy elítélik-e, illetve nagyban változtathat a büntetés mértékén. Csupán a magyarok tizede vélekedik úgy, hogy nincs hatással a jogi képviselő személye az ügy kimenetelére. Ennek megfelelően az ügyvédtől elsősorban
szakértelmet (69 százalék),
jó érvelési készséget (52 százalék),
tapasztalatot (36 százalék),
kiváló helyzetfelismerést (31 százalék)
és küzdeni akarást (28 százalék)
várnak el, míg legkevésbé együttérzésre számítanak tőle (10 százalék).
Az is figyelemre méltó, hogy a kutatásban részt vevők szerint a lakosság széles körű jogismeretét leginkább a közép- és általános iskolai oktatással, ingyenes online ismeretterjesztő kurzusokkal, jogi témájú tévé- és rádióműsorokkal, illetve cikkekkel lehetne látványosan javítani.
Szakmai háttér és tapasztalat
Ön ügyészként kezdte a pályáját, majd ügyvédként folytatta. Hogyan befolyásolta ez a kettős tapasztalat a munkáját, különösen büntetőjogi ügyekben?
Mi volt a legemlékezetesebb vagy legnagyobb kihívást jelentő ügy, amellyel eddig foglalkozott?
Mit tart a legfontosabb készségeknek és tulajdonságoknak, amelyekkel egy (bűnügyi ) ügyvédnek rendelkeznie kell?
A felmérés eredményei
A kutatás szerint a lakosság jelentős része nincs tisztában az alapvető jogi lehetőségeivel. Mi lehet ennek az oka?
Ön szerint miért van ekkora különbség a fiatalabb generációk és az idősebbek jogismereti szintje között?
A kutatás szerint sokan filmekből és ismerősöktől szerzik az információikat a jogi helyzetről. Mennyire problematikus ez, és milyen tévhiteket tapasztal gyakran ebből adódóan?
Műsorvezető: Vogyerák Anikó
Szerkesztő: Hazafi Zsolt
Programigazgató: Korvin Tibor
2024.12.17.
Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp
Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp
E-mail: hello@spiritfm.hu
Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk!
ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány
Bankszámlaszám: 10300002-20252278-00003285
44 эпизодов