S05E21 | Hol jár Trent feje?
Manage episode 460069118 series 3300708
Tökmindegy, hogy a Tranmere Rovers vagy a Real Madrid a cél, Alexander-Arnold nagyon nem volt jó a United ellen. Mi pedig nyilván jót vitáztunk ennek okairól. 😎
05:04 - a Football Tourette-ben: Joe Allen, aki él, Salah és Carragher, egy Aubameyang interjú és a félreértelmezett kapott xG.
35:35 - 🔥🔥🔥
Témák:
📌 Úgy tűnik a Manchester Unitednek csak a legnagyobb riválisaival szabad játszania, Rúben Amorim együttese ugyanis a Manchester City elleni győzelem óta most, a Liverpool ellen tudott először pontot szerezni a bajnokságban. Az elmúlt hetek olykor egészen kiábrándító meccsei után a Vörös Ördögök szurkolói a játék képét is látva ismét elkezdhettek reménykedni a szebb jövőben, miközben a Liverpoolnál forrnak az indulatok, elsősorban Trent Alexander-Arnold személye körül. Nem elég, hogy az angol jobbhátvéd kapcsán egyre hangosabbak a Real Madridhoz igazolásával kapcsolatos pletykák, a United ellen egy egésze botrányos teljesítménnyel sikerült előrukkolnia. Fejben már valóban Madridban járna, vagy más okozta a világ legunikálisabb szélsőhátvédjének gyenge teljesítményét? Min változtatott Amorim a korábbi meccsekhez képest, és mi nem működött ezúttal a Liverpoolnál? (51:03)
⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:
📌 Enzo Marescának igaza volt. A Chelsea-t hiába kezdték el a csapat edzőjének figyelmeztetése ellenére egyre komolyabban a Liverpool bajnoki riválisaként emlegetni, ezek a hangok szépen alhalkultak az elmúlt négy, egyaránt nyeretlenül megvívott mérkőzés után. Egy ötös győzelmi sorozat után a Fulham és az Ipswich Town ellen nulla, az Everton és a Crystal Palace ellen pedig egy-egy pont jött össze a Kékeknek. Adott a kérdés: mi történt? Csupán balszerencséje van a Kékeknek, vagy az ellenfelek megtaláltak a csapat gyenge pontjait?
📌 A Brentford a tabellán elfoglalt pozíciója és az alapozó mutatói alapján is egy masszív kis középcsapat ebben a szezonban. Attól nem kell tartaniuk, hogy kiesnének, de az európai kupaindulást érő helyek megszerzésére sincs igazán esélyük. Mi viszont nagyon szeretjük ezt a csapatot és Thomas Frankot, ezért a Southampton meggyalázása alkalmával beszélnünk kell az eddigi szezonjukról. Az idegenbeli 5-0-s siker ráadásul azért is figyelemre méltó, mert eddig hazai pályán tündököltek, saját stadionjuktól távol pedig pontot is alig szereztek. Minek köszönhető ez az óriási kontraszt és összességében mennyit változott a csapat az előző idényhez képest?
144 эпизодов