Első szerelem, de már látszanak a viharfelhők - Zsombor és Krisztián először (18+)
Manage episode 451048201 series 3604396
Ebben a részben Zsomborral és Krisztiánnal ismerkedhetünk meg, akik bár még kapcsolatuk elején járnak, a rózsaszín köd mögött látják már a vészjósló jeleket.
Zsombor influencer. Életét a nyilvánosság előtt éli, amibe szeretné párját is bevonni, Krisztián viszont meg akarja óvni ettől magukat.
Szöges ellentétei egymásnak, és a legegyszerűbb helyzetekben is képesek félreérteni a másikat. Az első konzultációnk során kiderül, hogy miért félnek kommunikálni egymás felé a nehéz érzéseiket, hogy milyen hatással van kettejük dinamikájára az édesapjukkal való rendezetlen, rossz viszonyuk. És, hogy valóban minden szép, minden jó, mindennel meg vannak-e elégedve? Ahogy azt mutatni próbálják.
Fontos még megjegyezni, hogy bár Krisztián kérésére álnéven szerepel, hangja és kettejük története is minden szempontból valóságos.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
20 эпизодов